Jump to content

Miért maradunk benne egy rossz párkapcsolatban?

2017. 02. 09. 06:33

Mindenkinek legalább egy olyan barátnője/barátja van, aki láthatóen egy rossz kapcsolatban él, mégsem tesz semmit, hogy ebből kitörjön. Évekig, évtizedekig is hajlandóak fenntartani egy nem működő párkapcsolatot, amelyben se figyelmet, se megbecsülést, se kellő megértést nem kapnak a partnerüktől. Miért döntenek úgy, hogy az aktuális partnerük mellett maradnak?

Milyen okok állhatnak annak hátterében, ha valaki egy rosszul vagy egyáltalán nem működő kapcsolatban évekig, évtizedekig is hajlandó maradni?

Önértékelési zavar

Vannak, akik nem tisztelik magukat annyira, hogy el merjék várni mindazt a partnerüktől, melyet ők maguk teljes természetességgel tesznek meg érte. Mindennek az alapja az elhagyatástól való félelem, mely alapvetően az értéktelenség érzéséből fakad.

Ha nem becsüljük magunkat kellően, a viselkedésünk szélsőségesen simulékonnyá válhat, kiszolgálva ezzel azt a személyt, akitől függ az önbecsülésünk.

Remény

Szinte minden nő megtapasztalja, milyen abban bizakodni, hogy majd ő, vagy az együtt töltött idő sikeresen megváltoztatják az adott férfit.

Bármennyire szeretnénk hinni, megváltoztatni senkit nem lehet. Formálni a viselkedésén esetleg, megváltoztatni az értékrendjét, a gondolkodásmódját, a személyiségét azonban nem. Ideig-óráig működhet, ha ezt szóvá tesszük, megbeszéljük a partnerünkkel, de ahogy a mondás is tartja: kutyából nem lesz szalonna.

Játszma

Vannak nők, akik arra használják a hajszolt háziasszony vagy a mártír feleség szerepét, hogy partnerükben bűntudatot ébresztve egy életre maguk mellé láncolják őt.

Ha a nő mindent felad azért, hogy kiszolgálja a szeretett férfit, és/vagy a családot, ennek az áldozatvállalásnak pedig sűrűn hangot is ad, akkor az arra fogékony partner hajlamos lehet a nő mellett maradva ugyan, de folyamatosan megerősíteni őt ebben a szerepében, amitől a nő még kevésbé érzi magát megbecsültnek.

Félelem és megalkuvás

A nők egy része tisztában van a partnere, vagy a párkapcsolat esetleges hiányosságaival, diszfunkcióival, mégsem változtat az életén. Elfogadja a helyzetet, vagy meggyőzi magát arról, hogy akár rosszabb is lehetne. Legtöbbször nem is anyagi okok, vagy az egzisztenciális kényelem miatt döntenek a nők a maradás mellett. Sokan félnek az egyedüllétől, attól, hogy mindent feladva egyedül kell szembenézni a jövővel. Mi lesz ha nem talál magának párt? Hol keresse? Hol lehet ismerkedni? A "régi" már ismeri minden mozdulatunkat, rezdülésünket, elfogadja a hülyeségeinket. Hosszú évek kemény munkája fekszik egy-egy párkapcsolatban, bármely fél nehezen mondja azt, hogy mindent feladva inkább az újrakezdés mellett dönt.

Kényelem és megszokás

Végülis jól elvagyunk. Nem utáljuk egymást, eléldegélünk egymás mellett. Kiismertük egymás szokásait, ismerjük egymás családját, sok mindenen keresztülmentünk együtt, túlságosan melós lenne mindent feladni és valaki mással előről kezdeni az egészet. Anyagilag is jobban kijövünk, ha felesben fizetjük a rezsit, a hitelt, a nyaralást, stb. Igaz, hogy a szex már nem a régi - ha egyáltalán van - és nincsenek romantikus összebújások, apró puszik, ölelések, mint a kapcsolat elején. - Valahogy így gondolkodhat, akinél a megszokás hatalma győz és sokszor nem is sejtik, hogy ezzel csupán annak az esélyét csökkentik, hogy valaha ki tudjanak szállni a rosszul működő párkapcsolatukból, lehetőséget adva ezáltal egy olyan kapcsolat kiépülésének, mely valódi elégedettséggel töltené el őket.

Nehéz lépés, amit sokan nem mernek megkockáztatni. Legyünk tisztában érzéseinkkel, vágyainkkal és mérlegeljünk!

(Forrás: 12csillagjegy.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net; pixabay.com)