Jump to content

Előre meg van-e írva a sorsunk?

2016. 07. 01. 10:24

A sors, a népi hiedelmek szerint, az az erő ami meghatározza minden ember életét és nem lehet tőle elmenekülni. A sors az ami előre meg van írva a születésünktől kezdve, az életünk legfontosabb eseményein keresztül, a halálunk okáig és időpontjáig. E hiedelem szerint, egyes események amik egy személlyel az élete során történnek, előre meg vannak írva, azok pedig amelyek, a belefektetett fáradság ellenére sem történnek meg, nem megírtnak tartják.

A történelem során, sok ember volt elégedetlen a nehéz betegségek, a különböző szerencsétlenségek és a korai elhalálozás, csupán fizikai magyarázatával, így úgy gondolták, hogy ennek csak is valamilyen természetfeletti erő lehet az oka, az érdemekkel ellentétben. Így a sors és a hit a sorsban, az életet sokkal elviselhetőbbé teszi azzal, hogy elfogadhatóbbá tesznek egyes eseményeket, amik nyilvánvalóan igazságtalanok. Léteznek különböző készségek és tudományágak amik arra törekednek, hogy megismerjék az emberi sorsokat. Így az asztrológia úgy tartja, hogy a csillagok elhelyezkedése a születésünk pillanatában dönti el a sorsunkat, míg a jóslás más formái azt állítják, hogy a sorsot lehetséges a tenyér vonalaiból kiolvasni vagy az álmaink segítségével. A sorsunk előrelátásának az összes fajtája, azzal az elmélettel van vezetve, hogy az életünkben egyes események előre meg vannak írva és nincs esélyünk arra hogy ezt megváltoztassuk. Ha néha le is térünk erről az útról, a végén mégis visszatérünk rá, mert a sors egy és nem lehet megváltoztatni. Az okkult tudományok magát a pillanatot is, amikor letérünk a sors útjáról, előre megírtnak tartják.

A sors megváltoztathatlansága egy túlságosan radikális elmélet és a tudósok fatalizmusnak tartják. A hit abban, hogy az életünkben minden kizárólag a sors kérdése, amire nem lehet hatni, egyesek szerint az, hogy egyes emberek nem képesek magukért felelősséget vállalni. A pszichológusok úgy tartják, hogy ez a saját környezetünkből ered ahol a felelősségvállalást tanuljuk. A tudósok szerint, el lehet kerülni a hitet a sors létezésében, ha teljes mértékben felelősséget vállalunk a saját életünkért. Mivel az emberek is élőlények, képesek az önálló döntések meghozatalára, amik a valósághoz és a céljainkhoz vannak igazítva. Akkor is amikor ezek a döntések, nagy mértékben a társadalmi körülményekkel vannak vezetve, az embernek mindig megvan a lehetősége a döntésre, amikor pedig nem képes hatni az adott nem kívánatos helyzetre, éppen a döntése az ami jelentést ad a válsághelyzetnek.

Forrás: astro24h.hu ; Kép forrása: freeimages.com