A terápia megítélése sokat változott az elmúlt években, ma már, pláne Nyugaton, nem olyan erős körülötte a stigma. Mit szólnak az emberek, mikor megtudják, hogy pszichológus vagy?

A legtöbben rögtön felhatalmazva érzik magukat, hogy a problémáikról beszéljenek. Valamiért azt gondolják, egy pszichológust minden ember lelki gondja érdekli, ezért sokszor már alig néhány perces ismeretség után tanácsokat kérnek vagy megosztanak egészen intim részleteket az életükről.

És ennyire azért nem érdekelnek?

Alapvetően nyilván igen, de azért lássuk be, ez is egy munka. Amit a munkaidőmben végzek, de nem biztos, hogy ebben a szerepben szeretnék maradni péntek este egy bárban, bevásárlás közben a boltban vagy egy családi születésnapon. Hiszen ez nekem is megterhelő, muszáj néha kicsit kinyitnom a szelepet és kiereszteni a feszültséget – ezért kell egyébként szupervízióra is járnunk. Nem könnyű a szakmámmal járó felelősség. Úgy érzem, amióta ennyire népszerű lett a pszichológia, az embereknek irreális elvárásaik lettek a pszichológusokkal szemben. Azt várják, hogy mindig tudjuk a helyes választ, mindig gyógyítsuk meg az embereket, hogy lássunk a fejükbe, olvassuk a gondolataikat. Pedig valójában az emberek mindig saját magukat gyógyítják meg, mi csupán segítjük őket az odáig vezető úton. Ugyanolyan ember vagyok, mint ők, nem tudhatom mindenre a megoldást…

A másik probléma a pénz kérdése. Tudom, hogy a magánpraxisok nagyon drágák, és erre sokan panaszkodnak. Ha meghallják a terápiás alkalmak összegét, automatikusan megkérdőjelezik a pszichológus szándékait – mintha nekünk nem a pénzért, hanem puszta szívjóságból kellene végeznünk a munkánkat.

Nálad mennyibe kerül egy alkalom?

Tizenkétezer forint egy óra – hatvan perc. Tudom, hogy ezt sokan nem engedhetik meg maguknak, de én egyszerűen nem szeretnék iskolapszichológus lenni egy gimnáziumban, vagy alapítványnál dolgozni. Amúgy meggazdagodnom még így sem sikerült.

Miért döntöttél úgy, hogy pszichológus leszel?

Nem volt egyenes az út, elsőre nem vettek fel az egyetemre és akkor el is bizonytalanodtam, hogy tényleg nekem való-e ez a szakma. Elég sokat kell tanulni, nagyon hosszú ideig, ráadásul sok pénzért, szóval tényleg nagyon motiváltnak kell lenni hozzá, hogy valaki végigcsinálja. Amúgy az, hogy „segíteni akartam az embereken” sablonos válasz, de tényleg így van. Persze ettől még lehettem volna masszőr vagy ápolónő is…