Az egész téma a mai időjárásról jutott eszembe. Amikor reggel kinéztem az ablakon, és konstatáltam a szakadó esőt, fájdalmasan nyögtem fel. Mert mi is az adekvát eszköz, amivel az ember monszun idején igyekszik átverekedni magát a városon? Az esernyő, természetesen.
Mondjuk el nem tudok képzelni olyan helyzetet, amelyben annyira vígan kalimpálnék ezzel a gyűlöletes tárggyal, mint Fred Astaire a fenti gifen. Elmondom, mi a bajom az ernyővel:
Egyrészt az, hogy balesetveszélyes.
Kevés olyan ember van tapasztalataim szerint, aki képes körültekintően közlekedni esernyővel a kezében. Inkább az jellemző, hogy arccal a cél felé beállnak a drága járókelők, és fittyet hányva közlekedő embertársaikra, mennek, mint a birkák, nem számít, hogy valakit fellöknek, nyakon öntenek, vagy éppen kiszúrják a szemét az ernyővel, lényeg az, hogy ők maguk a lehetőségekhez képest gyorsan és szárazon megússzák az utat.
Másrészt terjedelmes és/vagy selejtes
Ami befér egy női táskába, sokszor az is túl nagy ahhoz, hogy az ember magával hurcolja ha kell, ha nem, ráadásul a kisebb esernyők általában végtelenül silány konstrukciók, rendre a legrosszabb pillanatban adják meg magukat, vagy éppen már egy kisebb szélfuvallat is használhatatlanná teszi őket.
Egy időben aztán úgy próbáltam a gyatra minőségű ernyőket kicselezni, hogy masszívabb, trendi példányokkal próbálkoztam, amit viszont nyilván nem cipel magával az ember mindennap, szóval amit nyerünk az időjárásnak való ellenállással, pont annyit veszítünk is a kevéssé praktikus kialakítás miatt. És akkor még ki sem tértünk a cekkeres háziasszony panaszaira, akinek még a fülén is szatyor lóg, hát mivel tartaná az ernyőt a szerencsétlen. Persze ezt megoldandó is láttunk már próbálkozásokat, de az áttörés még mindig nem érkezett el.