Az 1900-as években egy amerikai kutatóorvos azt állította, hogy bebizonyította: a lélek tényleg létezik, mivel sikeresen megmérte, és aminek kézzelfogható súlya van, az valóságos.

Aki érdeklődik a földöntúli lét iránt, biztosan látta már, vagy legalábbis hallott a 21 gramm című filmről. A mozi témája morbid, de egyúttal lebilincselő: az élet és halál hátborzongató összefüggéseit kutatja. De miért éppen 21 gramm?

Duncan MacDougall az 1900-as évek elején robbant be a köztudatba, egy szenzációsnak számító hipotézissel, miszerint a lélek mérhető, ezáltal létezése bizonyítható. Elég esetleges módot választott azonban arra, hogy egyértelműen bebizonyítsa feltevését. A 20. század elején köztudottan elfogadott tény, miszerint halálkor a testet elhagyja a lélek, szolgáltatta kutatása alapját: ezek után bárki könnyen kitalálja, hogyan kivitelezte kísérletét.

Haldoklókat speciális, mérleggé alakított ágyra fektetett, majd nem tett mást, csak várt, és a halál beállta után egyből leolvasta a mérleg által mutatott számokat. Egyes források szerint minden esetben, mások szerint átlagolva, de az eredmény 21 gramm lett. A kutatás szépséghibája azonban elsősorban abból adódik, hogy az esetszám nemhogy csekély, de szinte elenyésző: összesen hat haldoklót mért halála előtt és után.

Kétségek

A kísérletet követően rengeteg kritikával illették - jogosan. Az egyik legmegalapozottabb ellenérv a 21 gramm igazolásával kapcsolatban, hogy az esetek egy részében a halál pontos beálltáról nem tudott beszámolni sem MacDougall, sem a személyzet. Így teljesen indokolatlan, hogy mikor és mihez képest csökkent a súly. Továbbá rámutattak arra is, hogy a halál beálltakor a tüdő nem hűti tovább a vért, ami ezáltal felmelegszik, és fokozott izzadáshoz vezet: ez akár 21 grammot is jelenthet. A kutató kontrollcsoportként 15 haldokló kutyát vizsgált, akiknek súlyában nem következett be változás a halál pillanatában - ezáltal a kutató szerint bizonyítottan lélek nélküli élőlények - de miért is csökkent volna a súlyuk, hisz a kutyáknak nincs verejtékmirigyük. Hab a tortán, hogy az amúgy is kevés emberi esetből kettőt maga Duncan minősített érvénytelennek. 

A kritikák hatására MacDougall elismerte, hogy valóban szükségesek lennének további kutatások a témában: ezekre azonban sosem került sor. A köztudatból kikopott orvos még egyszer visszatért a címlapokra: akkor azt állította, hogy kifejlesztette a tökéletes módszert a testet elhagyó lélek lefényképezésére. Sajnos ezt a találmányát már nem mutathatta meg a nagyközönségnek: 1920-ban halt meg. Kár, hogy az ő súlyáról nincsenek feljegyzések. 

A halál után

Vajon, ha létezik, akkor hová kerül a lélek a halál után? Ebbe az elhagyatott amerikai kisvárosba éppen az ott kóválygó lelkek miatt nem költözik senki. Hiába az anyagi támogatás, nincs az az ember, aki megkockáztatná: hátha igazak a mesék a szellemjárta településről.