Platón Lakoma című dialógusa szerint az emberek a teremtés küszöbén még gömbszerűek voltak, két fejjel és négy karral. Erejük hatalmas és osztatlan volt, bölcsességük és lelki harmóniájuk az istenekéhez hasonló.

Ettől a hatalomtól félve, Zeusz a főisten egy villámmal kettéhasította az embert, így az két fél-emberre szakadt, akik az eredeti ember fele természetét örökölték. Innentől született meg az emberek új fajában a vágyódás, a keresés belső kényszere: hogy mindenki érzi, lénye nem teljes. A kiegészülés, a teljesség iránti vágy hajt bennünket a párkeresésben. Mert emlékezünk, milyen egyé vált harmóniában élni egy másik felünkkel, aki mi magunk vagyunk.

Duálpárunk több is lehet, de mégsem találja meg mindenki, vagy nem e földi létben. Honnan tudhatod, hogy a párod a "duálpárod"-e?

A duálpárok első látásra egymásba szeretnek, a kapcsolat első időszakát a Vénusz uralja, amolyan rózsaszínködös időszak, ahogy mindenki ismeri. A kapcsolat későbbi időszakán azonban a Mars veszi át az irányítást, és ez sok konfliktust tartogat a pár számára, amit ha megoldanak, akkor akár örökre összekapcsolódhatnak

A belső bizonyosság érzése, hogy tudod, ő a másik feled. Azt érzed és éled meg vele, hogy nem kell más. Hogy eltűnt a hiány. Nem szenvedek semmilyen külső körülménytől, mert a legfontosabb megvan számomra, ami embernek megadatható: egy másik ember szíve és lelke, élete és kegyelme.

Ha azt érzed, hogy mindenben feltétel nélkül osztozhatsz a másik feleddel: örömben, bánatban, felismeréseidben, és csak elfogadást, szeretetet és megértést kapsz, mert nincs nézeteltérés, kioktatás, és leckéztetés, akkor tudod, hogy lelked a másik tenyerén pihen.