Természetesen felnőtt korban is köttetnek életre szóló barátságokat, azonban vannak dolgok, amik csak a gyermekkori barátokra jellemzőek, és amiket csak ők érthetnek meg.

1. Megtanítják egymásnak, mit jelent a bizalom.

Felnőttként már nem olyan könnyű megbízni valakiben: első látásra megítéljük az embereket és rövidebb-hosszab idő elteltével közel engedjük őket magunkhoz. Gyerekként azonban még hihetetlenül nyitottak vagyunk a világ felé: egy jó időben megismert, kitartó barát képes lehet arra, hogy megtanítson minket hinni, hogy megtanítson arra, igenis van valaki, akire mindig számíthatunk.

2. A gyerekkori barátok ismerik egymás gyengéit és erősségeit.

A gyerekkori barátok tudják, hogyan működik a másik, mint egy térképen, úgy képesek eligazodni rajtuk. Ha valamiben nem túl járatosak, felvilágosítják egymást, és nem használják ki a másik gyenge pontjait. Dicsérnek, bátorítanak, és igyekeznek szilárdabbá tenni a másik önbizalmát azáltal, hogy kiemelik előnyös tulajdonságaikat, képességeiket. Már-már azt mondhatjuk: jobban ismerik egymást, mint saját magunkat.

3. Őszinték egymással.

A régi barátok viszonya olyan mély, hogy a gyermekkor természetes őszinteségét még felnőtt fejjel is megőrzi a kötelék, ami köztük van. Nincs sértődés abból, ha megmondják egymásnak, ez a szoknya vagy nadrág nem áll olyan jól, mint a másik. Meghallgatják a másik kritikáját, figyelnek rá, és ha kell, tanulnak belőle. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy irigység nélkül örülnek a másik sikereinek, és képesek őszintén gratulálni, örülni, ünnepelni.

4. Képesek a megbocsátásra.

Ha a barátok igazán kedvelik egymást, akkor helyén tudják kezelni a veszekedéseket, kisebb vitákat, összezördüléseket. Az alatt a hosszú idő alatt, amit egymás mellett töltenek, bizonyára mindegyikből van elég - ők mégis tisztában vannak vele, hogy nem szabad a végtelen harag és sértettség hibájába esni. Dühösnek lenni sokkal könnyebb, mint megbocsátani; éppen ezért annak, aki mélyen érez a másik iránt, képesnek kell lennie rá.

5. Együtt mentek/mennek át az élet nagy dolgain.

Csak azok a barátok mondhatják el magukról, hogy együtt élték át a mindennapok újdonságait, együtt fedezték fel az ismeretlent, akik gyerekkorukban kerültek össze. Ők tulajdonképpen együtt nőttek fel, közösek voltak az "elsők", vagy ha mégsem, azonnal megosztották egymással a tapasztalatokat. Tudják, hogy ez a fajta mély közösség-érzés mással soha nem működhetne.