Jump to content

Tanuljatok meg elengedni

2021. 10. 19. 18:21

Hiába indul jól egy baráti kapcsolat, hiába tűnik úgy, hogy egyszerűen sikerült a szakítás – mégis előfordul, hogy szinte lehetetlen megválni a másiktól. Nagyon sok múlik az illető személyiségén, hogy képes-e elengedni a dolgokat. Illetve, van három csillagjegy, aki nagyon nehezen látja be: ez a vonat elment.

 

Szűz: nem látja be, hogy kudarcot vallott

Mindenben a tökéletességre törekszik, az emberi kapcsolatokban is. Ő úgy gondolja, mindent tökéletesen csinált. Nagyon nehezen fogadja el, hogy így döntöttél, így kell egy kis idő ahhoz is, hogy beszéljen róla – addig úgy tesz, mintha minden rendben lenne, még akkor is, ha ő csalt meg. Majd azt akarja tudni, hogy mi a bajod. Sok-sok beszélgetésre, hívásra számíthatsz!

Rák: fanatikusan vissza akar kapni

Ha egy Rákkal szakítasz, tulajdonképpen nem is szakítasz. Egyből belekezd a játszmázásba, fenyegetőzik, érzelmileg zsarol, vagy egyszerűen úgy tesz: semmi nem történt. Eléd megy a munkahelyedre, felhívja a szüleidet… ellehetetleníti, hogy békésen elváljatok. Sőt, a legdurvább veszekedés után is azt akarja: legyetek barátok.

Ikrek: a szerelem a rögeszméje

Riasztó lehet, amikor az Ikrek már az első randin a leendő gyerekeitekről mesél! Amikor ennyire rögeszmés egy kapcsolatban, könnyen lehet, hogy gyorsan véget vetnél a kalandnak. Számára ekkor már késő: a fejében kész a terv a közös életre. Nem tudod neki megmagyarázni, hogy ez a kapcsolat soha nem létezett… szerelemről pedig szó sem volt.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)