Jump to content

Ne ijedj meg ezektől a jegyektől

2021. 09. 27. 10:03

Vannak kifejezetten introvertált, az érzelmeiket nehezen kifejező emberek, akiknek a szívéhez nem egyszerű közel kerülni. De ha egyszer sikerül, nem fogod megbánni.

Ezek a csillagjegyek nem a társaság központjai, inkább a háttérbe húzódva, csendesen figyelik az eseményeket, elemzik az embereket. Kifejezetten érzelmesek, könnyen ráhangolódnak másokra, de az biztos, hogy nem ők fognak kezdeményezni – ahhoz túlságosan félnek.

 

Rák

Az érzelmes Rák egyik legelemibb igénye, hogy ne maradjon egyedül, és törődjenek vele. Talán ez azért is lehet, mert magára nem fordít kellő figyelmet, és hajlamos a mások szükségleteit maga elé helyezni. saját érzéseiről nem szívesen beszél, és nem is mutatja ki egykönnyen őket. Érzelmi beállítódásukat jól jellemzi a rák páncélja, ami kellőképpen kemény ahhoz, hogy megvédje érzékeny belsőjét. Ha egy Rákhoz közel szeretnél kerülni, időre és türelemre lesz szükséged.

Skorpió

A harcos Skorpió rendszerint titokzatos, és nem egyszer félelmetes is lehet a számodra. Habár a jelenléte szinte mindig erőteljes, hajlamosak átesni a ló túloldalára is, amikor félénk és csendes lesz. Az érzelmeit nagyon intenzíven éli meg, és a Rákokhoz hasonlóan a Skorpió kemény külseje is arra hivatott, hogy érzelmes személyiségét megóvja. A Skorpió nagyon érzékeny, ezért mielőtt megnyílna előtted, biztos lehetsz benne, hogy előtte alaposan felméri a terepet, kielemez, és csak az után teszi magát sebezhetővé, hogy megbizonyosodott róla: nem vagy veszélyes a számára.

Bak

A Bak a többi jegynél sokkal visszafogottabb, komolyabb, és hajlamos visszahúzódni a saját kis világába.  De nem arról van szó, hogy fél megszólalni vagy megosztani gondolatait – egyszerűen nem érez arra késztetést, hogy mindenáron megossza a gondolatait, véleményét, nem érzi, hogy mindig mindent ki kellene mondania. A Bak nem könnyen barátkozó típus, viszont azokra, akik közel állnak hozzá, szeret időt szánni, fontosnak tartja a kapcsolatai ápolását.

Halak

A Halaknak nagyon jó az intuitív képessége, amivel ő is tisztában van, ezért nem egyszer hallgat a megérzéseire, amikor új emberekkel ismerkedik. Még ha szimpatizálsz is a Halakkal, és ő is veled, embert próbáló lehet az az idő, amíg a bizalmába nem fogad. A Halak nem igazán a szavak embere, ő másfajta módon tudja magát kifejezni: a művészet közel áll hozzá, akár a zenében, szobrászatban vagy a festészetben is megtalálhatja az utat, hogy megjelenítse az érzéseit.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)