Jump to content

Az Uránusz a Bikában

2019. 02. 28. 09:33

84 évvel ezelőtt járt utoljára az Uránusz a Bika jelében. Március 6-án újra belép, de addig valósággal puskaporos a csillagjegyek hangulata. A következő egy hétben ugyanis a nagy és váratlan változásokat hozó bolygó a heves és nyughatatlan Kos jelében jár még. Hosszú, 7 éves ciklus záródik le a következő napokban, amely mindig jelentős és rendkívül hangsúlyos eseményt, mondhatni eget rengető változásokat jelez az asztrológiában.

Az Uránusz március 6-ig még a heves, nyughatatlan Kos jelében jár, ami találékonnyá és úttörővé tesz mindenkit. Persze közben rémesen türelmetlenné is. Lassan vége annak a 7 éves ciklusnak, amíg az Uránusz a Kosban járt. Jegyváltás előtt begerjed, mintha „kapuzárási pánikba esne”, most a legkisebb szikra is óriási balhét okozhat a puskaporos hangulat miatt. Tőlünk totál függetlenül hirtelen, villámszerűen olyan hír jöhet, ami felforgat mindent. Hamarosan véget ér a feszült hangulat, amikor az Uránusz átlép a Bikába. Tavaly május 15. és november 5. között járt már itt. Volt jó néhány ügy, amit akkor elindított, kérdések, amiket felvetett, célok, amiket kijelölt, ám akkor nem jutott elég ideje mindezeket végig is vinni. Március 6-tól 7 éve lesz az Uránusznak és persze neked is, hogy segítsen kivitelezni a változásokat.

KOS

 

Amíg a Kosban jár az Uránusz, ingerlékeny vagy, és ezerrel „tekersz”. Jól teszed, ha most nem kíméled magad. Amit március 6-ig beleteszel, abból fogsz a következő 7 évben élni. Olyan ez, mint hegynek felfelé biciklizni: amint felérsz a tetejére, gurulhatsz lefelé és élvezheted a beletett energiát. Mégpedig pénzben mérhetően, ugyanis a Bikában járva a bolygó a bevételoldalt erősíti, de sajnos elég rendszertelenül. Vagyis nem dőlhetsz hátra, folyamatosan ébernek kell maradnod. Ez az anyagi sikered előfeltétele a jövődre nézve.

BIKA

 

1935-ben járt legutóbb az Uránusz a Bikában. Valószínűleg a te életedben most lép be hozzád először. Persze a tavalyi rövid időszakot leszámítva. Apropó tavaly május 15. és november 5. között mi minden történt veled? Adódott olyan váratlan helyzet, amivel hirtelen nem tudtál mit kezdeni? Jöttek új ötletek, lehetőségek, amikből végül nem lett semmi? Jó, mert most mindez, és még sok más változás is átvonul az életeden. Tornádószerűen felkavar, hogy új helyzet, más kihívás elé állítson. Cseppet se tarts a változástól, mert Uránusz a zsenialitás bolygója is!

IKREK

 

Amíg még a Kosban jár az Uránusz, rengeteg váratlan barátság szövődhet, vagy szövődhetett az elmúlt 7 év során. Ezek tartóssága ugyanakkor kérdéses. De téged inkább az izgalmak vonzanak. Március 6-tól a Bikába lépő Uránusz rendkívül megnöveli az intuíciódat és a spirituális témákhoz való vonzódásodat. 7 éved lesz a fejlődésre, a tanulásra. Most nem nyilvánosan zajlik ez, elvonultan, sőt titokban kell kutatnod. A felismeréseidet ezúttal kivételesen nem oszthatod meg másokkal, különben könnyen lehet, hogy bolondnak néznek.

RÁK

 

Folyamatosan céltáblának érezheted magad addig, amíg az Uránusz a Kosban jár: a főnököd, egy kollégád, esetleg az egyik ügyfél kipécézett magának, és minden gondért téged vesz elő. Na, ennek lesz vége március 6-án, amikor az Uránusz átlép a Bikába. Innentől furcsa barátságokat hoz neked, olyan csodabogarakkal lesz dolgod, akikkel korábban szóba sem álltál volna. Most viszont hihetetlenül szórakoztatónak tartod őket. Vigyázz, mert az egyikből szerelem is kialakulhat! Ez is teljesen váratlanul, a semmiből érkezik majd…

OROSZLÁN

 

Imádtad az elmúlt 7 évet, amíg a Kosban járt az Uránusz. Számtalan terved külfölddel, továbbtanulással vagy elvont témákkal kapcsolatosan fellelkesített. Pedig nem is mind jött össze, ami ugyanakkor csöppet sem keserített el, mert nem kudarcként, tapasztalatként élted meg. Március 6-tól a Bikába lépő Uránusz a jövőddel kapcsolatos terveidet könnyen összekuszálhatja, ugyanis több 90 fokos kanyar jöhet az életedben, ami eltéríthet az eredeti céloktól. A legnagyobb kihívás, hogy nyitott és rugalmas legyél. Tilos mereven ragaszkodnod az eredeti elképzeléseidhez.

SZŰZ

 

Szinte mindenki sopánkodik a közeledben. Van, aki fáradtságra, van, aki véget nem érő munkaidőre panaszkodik. A Kosban járó Uránusz senkit nem kímél, ami téged ugyanakkor nem visel meg. Te bírod a nyomást, aminek meglesz a gyümölcse: március 6-án a Bikába lépő Uránusz új távlatokat nyit meg előtted. Lesz bőven időd. Pontosan 7 év alatt kell kitalálnod, mi legyen az új életcélod. Az Uránusz villámszerűen, hirtelen és rövid időre világítja meg az új utakat. Ahhoz, hogy meglásd, ébernek és nyitottnak kell lenned.

MÉRLEG

 

Nem volt könnyű dolgod az elmúlt 7 évben: a párkapcsolatod, vagy valaki más, aki a szívedhez közel áll, időről időre provokált, hogy megnyerjen magának. Ingerlő stílusa hol vonzott, hol taszított, ami nagyon lefárasztott. Ennek március 6-án vége, amikor az Uránusz végre átlép a Bikába. Innentől 7 éven keresztül egészen más kihívások várnak rád: a kiadásaidat kell kordában tartanod, sőt nem ártana tartalékot képezned, mert bármikor bármi elromolhat, és olyan váratlan kiadásaid lesznek, amit nem tudsz másképp finanszírozni.

SKORPIÓ

 

Amíg a Kosban jár az Uránusz, a munkádban folyton „tüzet kell oltanod”, vagyis valamit mindig gyorsan meg kell oldani. Az elmúlt 7 évben már hozzászoktál, megedződtél, mégsem fogod bánni, hogy véget ér mindez március 6-án, amikor Uránusz átlép a Bikába. A szerelmi életed könnyen összekuszálódhat, garantáltan több olyan őrületesen szenvedélyes találkozásban lesz részed, ami teljesen felborítja az eddigi életedet. Ha van párod, óvd ezt a kapcsolatot a külső hatások ellen, ha még nincs, bármikor betoppanhat valaki az életedbe.

NYILAS

 

Neked nem volt ellenvetésed, amíg az Uránusz a Kosban járt, hiszen inspirációt, kreativitást és vállalkozó kedvet kaptál tőle. Pontosan emiatt nem várod a március 6-át, amikor a bolygó átlép a Bikába. Persze gyászolni sem fogsz, valójában a változás, hogy innentől az egészségedre és a munkádra kell vigyáznod. Mindkettő alapvetően fontos, e nélkül kiszolgáltatottá válnál. Az Uránusz több váratlan helyzet elé állíthat téged mindkét témában: adódhat hirtelen, gyorsan lezajló betegség, és változhat a munkahelyed is. Utóbbit ne bánd!

BAK

 

Eleged van már, hogy a családod vagy az ingatlanügyek tesztelik a türelmedet. Szeretnél egy kis lélegzethez jutni, arra vágysz, hogy ne rád háruljon minden otthoni probléma megoldása. Március 6-tól jók az esélyeid. Uránusz átlép a Bikába, amellyel számodra zseniális 7 éves ciklus kezdődik el. Szó szerint értsd a zseniálist! Ugyanis olyan zseniális oldalad fog megnyilvánulni, ami eddig nem tudott: életvidám, ötletes, felhőtlen, pozitív és szerencsés leszel. Persze csak akkor, ha rugalmasan állsz mindenhez és mindenkihez.

VÍZÖNTŐ

 

Vízöntő jegyűként az Uránusz a te bolygód, ezért számodra csöppet sem mindegy, aktuálisan hol jár, és ott hogy érzi magát. Március 6-ig a Kosban a társasági életedet élénkítette. Az elmúlt 7 évben számtalan érdekes és bohókás emberrel találkoztál. Mivel elég nyitott vagy, biztosan tanultál is tőlük. Március 6-tól a Bikába lépve az otthonodat kavarja össze. 7 éven belül költözhetsz, akár többször is, és mindegy, hogy van-e kedved hozzá, avagy nincs. A merevségedet teszteli a költözés: minél rugalmasabb vagy, annál könnyebben éled meg.

HALAK

Tipikus Halakként tudsz és szeretsz is sodródni. Folytasd ezt a jó szokásodat, és soha ne utánozz senkit. Főleg azokat ne, akik siránkoznak. Puskaporos hangulatot tapasztalhatsz 7 éve: a legtöbben a legkisebb problémától felrobbannak, neked most ettől távol kell tartanod magad, máskülönben bevonódsz, és sérülsz. Március 6-án Uránusz átlép a higgadtabb Bikába. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki lehiggad. Lesznek, akik szorgalmasan haladnak a céljaik felé, mások meg változatlanul nyafognak. Te hova akarsz tartozni?

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)