Jump to content

Jegyek, akik nem feltétlenül egyenesek

2019. 01. 24. 16:40

Aki azt a benyomást akarja kelteni, hogy ő teljesen más, mint amilyen valójában, gyakran mondják, hogy „pozőr”. A viselkedés hátterében kisebbségi komplexus, önbizalomhiány vagy megfelelési vágy állhat. Ezek a csillagjegyek a leginkább hajlamosak a pózolásra. Vajon te is köztük vagy?

A Nyilas

 

Mivel a Nyilas szeret új dolgokat kipróbálni, gyakran kerül olyan helyzetbe, amikor úgy kell helytállnia, hogy valójában semmi tapasztalata sincs az adott területen. Ilyenkor simán blöfföl: eljátssza, hogy ő az, aki nagyon is ért az adott feladathoz. Nála az is simán megesik, hogy turistaként helybélinek tetteti magát egy idegen helyen.

Az Ikrek

 

Az Ikrek személyisége alapból kettős, és gyakran úgy váltogat a két énje között, hogy észre sem veszi, saját magának ez fel sem tűnik. Szóval valójában nem színlel semmit, csak lehet, hogy épp a környezete számára villant fel magából valami merőben új és ismeretlen oldalt.

A Rák

 

A Rák gyakran nem állja meg, hogy ne akarjon ő is az elismerésből. Az ő szájából sokszor hallani az én is pont ezt akartam mondani vagy az éppen ugyanerre gondoltam frázisokat. A lényeg, hogy hogy tudassa magáról: ő is legalább olyan okos és különleges, mint akivel beszélget.

Az Oroszlán

 

Az Oroszlán minden figyelmet magának akar, és mindent meg is teszt azért, hogy megkapja. Tipikusan ő az az ismerős, aki mindent kitesz a közösségi médiára, ami szép és jó az életében, vagy úgy beszél a félismerőseiről, mintha ezer éves barátai lennének.

A Mérleg

 

A Mérleg inkább igazat ad, minthogy ellentmondjon. Csakhogy így könnyen rásülhet a megjátszós bélyeg. Pontosan tudja, hogy a konfliktushelyzetekben így viselkedik, mégis nehezen változtat, mert tényleg sokkal egyszerűbb helyeselni, mint vitatkozni vagy érvelni a többiek ellenében.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)