La petite morte… Azaz franciául: „egy kis halál”. Így is szokták hívni az alvást, álmodást, mert az emberek már ősidők óta észrevették az álom és a halál legfeltűnőbb közös vonását: mindkettőben a lélek elválik a testtől, és egy ideig külön útra térnek. Ugyanakkor van egy nagy különbség: míg a halálnál végleges az elkülönülés, addig az alvásnál – jó esetben – van visszatérés. Utóbbit a misztika tanításai szerint a köldökcsakránkból kiinduló láthatatlan ezüstfonál biztosítja: ezen át távozik a lelkünk az álmok világába, és ébredéskor ezen keresztül suhan vissza a testünkbe.

Eszerint az alvás nem más, mint testelhagyás, testen kívüli élmény. Ugyanazon az elven működik, mint a halál vagy mint a sámánok utazása a holtak birodalmába: éjjelente mindannyian a túlvilágba teszünk kirándulást. Nem véletlen, hogy a görög mitológiában is Hüpnosz, az Álom és Thanatosz, a Halál istene ikertestvérek – a kettő közt van egy mélységes, roppant titokzatos összefüggés.

Köztes dimenziókban

Hová megy a lelkünk, egyáltalán, mi lesz vele, amikor elalszunk, és álmodunk? Jó pár tudományterület kutatói keresik erre a választ, ám egyelőre még nagyrészt homályban tapogatóznak. A misztika viszont ősidők óta tisztában van az álom titkaival, és azt tanítja: alvás közben általában a lelkünk elhagyja a testünket, pont úgy, mintha meghalnánk. A visszatérést azonban az biztosítja, hogy a szellemtestünk bizonyos részei a testben maradnak, mintegy őrizve azt, amíg a lelkünk más világokba tesz kirándulást.

Utóbbiak többsége a nem anyagi jellegű dimenziók közé tartozik, amelyet asztrálsíknak is szoktak hívni. Az álom illékonyságát – azt, hogy ébredéskor általában nem, vagy csak rövid ideig emlékszünk rá – az okozza, hogy e más világokban történteket elménk józan része nem tudja feldolgozni, ezért inkább a tudatalatti mélyébe száműzi őket. Ezek a köztes dimenziók nem a mi téridőrendszerünk részei, álmunkban ezért nem kötnek bennünket a szokásos korlátok. Ez magyarázhatja az összes olyan álombeli jelenséget, amely ma még rejtély a tudomány számára: előre megálmodás, tudatos álom, álom-telepátia, csoportos álom, illetve az olyan „alvási hibákra” is rávilágít, mint az alvajárás, az alvásparalízis vagy a téves ébredés. Utóbbi esetekben valószínűleg valami átmeneti zűr történik a testelhagyáskor vagy az abba való visszatéréskor.

Kifelé a test börtönéből

A kutatások egyre inkább arra mutatnak, hogy álmodáskor valóban párhuzamos dimenziókba kerülünk át, ám ennek a pontos menete ma még rejtély. Annyi azért valószínű, hogy amikor egy fárasztó nap után ledőlünk az ágyba, hamarosan olyasmi történik velünk, amit inkább a parafenoméneknek szokás tulajdonítani: testelhagyást, asztrálkivetítést végzünk. Persze nem tudatosan, hiszen az alvás elsősorban ösztön, amely az idegrendszerünk pihenését, töltődését, szervezetünk regenerálódását szolgálja.