Jump to content

Mi vár a 2017-ben születő gyermekekre? 2. rész

2017. 01. 17. 11:14

A 2017-ben születő gyerekek - még ha egy jegyen belül is érkeznek - nagyon különbözőek lesznek. Az individuális, egyedi, „egyenruhától” mentes jelkőkkel illethetnénk az idén érkező babákat, nagy kihívás vár a leendő szülőkre. Lesznek közöttük igazi vezéregyéniségeg, tehetséges zenészek, táncosok, minden azon múlik, hogy merre is terelgetjük őket.  

Mérleg

Az idén érkező Mérleg gyerekek szó szerint szerencsés csillagzat alatt születnek. Különösen azok lesznek szerencsések, akik október 9-ig világra jönnek. Áldást hoz rájuk Jupiter, a Nagy szerencse bolygója. Ez áldást hoz rájuk. Nagy feladatok végrehajtására születnek: nemes lelkű vezetőkké, tanítókká, diplomatákká válhatnak, ha kezdetektől magas színvonalú oktatást kapnak. Akik 10-e után születnek, azoknak a gyermekeknek sem lesz miért aggódniuk, ők anyagi bőségben élhetnek majd. Előtte előfordulhatnak veszteségek, de csak azért, hogy megbecsüljék a vagyonukat. Épp ezért jó, ha már kiskorukban okos pénzbeosztásra, „befektetésre” nevelik szüleik.

Skorpió

A 2017-ben érkező Skorpió gyerekek nevelése nem lesz olyan nehéz, mint általában. Sokat finomít a karakterükön, hogy uralkodó bolygójuk, a Mars a Mérlegben jár, a másik, a Plútó a Bakban. Ez a bolygóállás diplomatikussá és közkedveltté teszi őket. Rendkívül udvariasak lesznek, akik tekintettel vannak másokra. Ettől a „csapatjátékos” hozzáállástól válnak népszerűvé. Jupiter, a Nagy szerencse bolygója szerencsés életet szimbolizál bármibe is fognak életük során. Spirituális és pszichiátriai képességeik az emberekkel való foglalkozás felé terelgeti őket, de a színpad világa sem kizárt. Tény, hogy a szereplés és a beszéd lesz a sikeres pályaválasztás középpontjában.

Nyilas

A 2017-ben születő Nyilas gyermekek egészségére nem árt odafigyleni! Különösen a december 1. előtt születettekre vonatkozik. Hihetetlen regenerálódóképességük van, de ezt olykor megelőzi valami ijesztő tünet. Jupiter, a nagy szerencse, és Vénusz, a kis szerencse bolygója is hat a betegség területén, mindenképp jó irányba, tehát nem kell megijedni, happy end lesz a vége. A december 1. után születettek egészsége rendben lesz, náluk a beszéd és a mozgás igényelhet korrekciót.

Bak

A 2017-ben születő Bak gyermekek két nagy csoportja különíthető el: 1. Azok akik az év legelején születnek, ugyancsak több csoportot alkotnak, mert Merkúr „cikázik”: január 4-ig megfontolt, kitartó, 4 és 12 között elvont, idealisztikus, 12 után céltudatos, takarékos jelleműek. 2. A 2017 december végén születő gyermekek szintén többfélék lesznek: 23-ig fölényes, indulatos, 23. és 25. között egyenes, őszinte, 25. után melankolikus vonások dominálnak. Az év végén/év elején születő Bakok szorgalmasak és becsvággyal teliek lesznek.

Vízöntő

A január 28. előtt születő Vízöntők könnyen nevelhetők és érzékenyek lesznek. A fiú szülöttek a művészetek felé vonzódnak majd. 28-án Mars belép a Kosba, és erős, erőszakos, célratörő jellemvonásokat hoz az ebben az időszakban érkező gyermekeknek. A sportolás az egyetlen nevelési eszköz. Itt megtanulják a fegyelmet és a játékszabályokat is. Február 6-án Jupiter hatására az ekkor születő babák visszafogottabbakká válnak. Szeretnek egyedül lenni, és filozofikus témákon merengeni. Hagyni kell őket. 7-én Merkúr belép a Vízöntőbe, amitől a babák mindent a megszokottól és elvárttól eltérő időben és módon fognak csinálni.

 

Halak

A 2017-ben érkező Halak csemeték sem lesznek egyformák. Több csoportra osztható jellemmel rendelkeznek majd: 1. Február 25-ig jóindulat és jó emberismeret, illetve -szeretet lesz jellemző. 2. Február 26. és március 9. között erős kettősség fogja jellemezni őket: az odaadás és az önzés felváltva fog érvényesülni. 3. Anyagias és remek gazdálkodó hajlam miatt jól fognak bánni a pénzzel a március 10-e után születtek. 4. Március 13. után születettek gyors felfogásúak, de hosszan koncentrálni képtelenek lehetnek.

(Forrás: 12csillagjegy.hu; nlcafe.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)