Jump to content

Hogy szolgál az egészségünk 2017-ben? 2. rész

2017. 01. 15. 10:32

Idén mindennél fontosabb lesz a kitartás és a hit ereje, ami az egészséget illeti. Ez az év olyan lesz számunkra mint egy homeopátiás szer: szelíden, lassan gyógyít, mind fizikálisan, mind lelkileg. Nézzük sorban, hogy melyik jegy mire számíthat 2017-ben!

Mérleg

2017. október 9-ig Jupiter jelent védelmet a Mérlegek számára. Ettől függetlenül nem árt óvatosnak lenniük, vigyázniuk például az emésztésükre. Ebből a szempontból a legnehezebb időszak július 6. és augusztus 30. között, illetve szeptember 5. és október 21. között látszik. A Mars gyulladást és/vagy allergiás reakciót jelez. Itt lenne az ideje egy kivizsgálásnak, hogy milyen élelmiszereket nem tolerál a Mérlegek szervezete. Az emésztés a közérzet alapja. Vigyázni kell rá!

Skorpió

Amennyire jót hoz Jupiter a Skorpiók egészségügyi életébe, annyira jelent veszélyt is. 2017-ben az Uránusz hatására szinte folyamatosan stresszből adódó problémákkal kell  megküzdenie. Legkényesebb területek: vese, bőr, húgyutak, deréktáji csigolyák, cukorbetegség. Ezek egyéntől, életmódtól, genetikától, életkortól és aktuális élethelyzettől függően változhatnak. Október 9-ig nagyon vigyázzanak magukra, mert ha ekkor robbannak le, lassú, elhúzódó gyógyulásra számíthatnak. Október 10-től Jupiter a Skorpióba lépve megerősíti az immunrendszerüket és a regenerálódási képességüket.

Nyilas

2017. december 19-ig Szaturnusz a Nyilasban járva egyetlen feladatot hoz a jegy szülötteinek: azon kell dolgozniuk, hogy - bármennyire is furcsán hangzik - lassítsák az öregedés folyamatát. Tudomásul kell venniük, hogy mindenki, így ők is öregszenek. Ennek lassítása két pilléren nyugszik: 1. táplálkozás, 2. mozgás. A siker kulcsa a kitartás. A cukros ételek és italok helyett gyümölcsöt válasszanak! És hetente háromszor-négyszer mozogjanak! Ettől sokkal jobb lesz a közérzetük, a kedélyük, a koncentráló képességük és a teljesítményük is.

Bak

2017-ben a Bakok feladata, hogy óvják az idegrendszerüket és a mozgásszerveiket. Különösen kényes időszak május 17. és június 26. között lesz. Ekkor kerüljék a stresszt, és legyenek óvatosak sportolás közben. Fáradékonyak és gondterheltek lehetnek december 19-ig. Ha okosan gazdálkodnak az idejükkel, és mindig ésszerű prioritást állítanak, nem lesz gond. December 20-án Szaturnusz belép a Bakba. Az ezt követő 3 éves ciklus igen fontos lesz a Bak életében, amely az érettségről, a felnőttéválásról és a felelősségvállalásról fog szólni.

Vízöntő

Az idén a Vízöntő szülötteinek a gyomruk lesz a gyenge pontjuk. Főleg június 21. és július 20. között. A rendszeres étkezésre kell figyelniük, tartózkodniuk kell a koplalástól, a szükségtelen diétától! Nem szabad kapkodva, idegesen, túl forrót vagy nem kellően megmelegített ételt enniük. Ezek szép lassan kikezdik a gyomorfalat, és súlyos fájdalmat okozhatnak. Jó hír viszont a Vízöntő-szülöttek számára, hogy december 20-án Szaturnusz belép a Bakba, ami egy kiegyensúlyozott, kiszámítható, megbízható 3 éves ciklus kezdetét jelzi.

Halak

A Halak jegyében születettek egészségi állapota rendben lesz egész évben. Persze ez nem jelenti azt, hogy elengedhetik magukat: megfelelő étkezés, rendszeres sport, kiegyensúlyozott életvitel, kevesebb stressz, káros szenvedélyek feladása, rendszeres szűrővizsgálatok mind-mind hozzájárulnak ahhoz a jobb, még jobb legyen. Csupán a nyári kánikula idején kell védeniük a bőrüket és a fejüket a tűző naptól. Tartsák be az alapvető szabályokat: ne menjenek napra 11 és 15 óra között, és igyanak sok-sok folyadékot! Különösen július 6. és szeptember 4. között. Ezzel párhuzamosan a bolygók annak veszélyét is mutatják, hogy a hőségben tartózkodniuk kell a túlságosan lehűtött, légkondicionált helyiségektől. Nem tenne jót egy meghülés, akár az ízületeik is megfázhatnak, ami évekig elkísérheti őket.

(Forrás: 12csillagjegy.hu; nlcafe.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)