Próbálkozunk, hibázunk, kesergünk, majd “aha” élményeink varázslataitól bájoltan hisszük az aktuális igazságot, amely addig tart, amíg be nem bizonyosodik, hogy ez a felismerés sem védett meg a nekünk kijáró tapasztalástól.
Dante Isteni színjátékában a Pokol kapuján ez a felirat áll:
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
A bukásunk oka, hogy eme felirat láttán megtorpanunk. Lényünk legbensőbb szentélyéből érkező halk suttogást elnyomjuk. Beatrice - ébredező lelkünk hangja - hiába szólít, unszol minket újra meg újra, visszafordulunk a húsos fazekakhoz.
Az első finom falatokkal eltelve azonban újra megérint minket egy megmagyarázhatatlan érzés… ”Nem ez az, nem ezt keresem.”, és felmerül a kérdés: “Mit keresek itt?”
Nem véletlen, hogy ugyanazon kérdések fogalmazódnak meg minden kereső emberben, kortól, nemtől, foglalkozástól függetlenül, éljen ő akárhol a Földön.
Ki vagyok? Honnan jöttem? Hová tartok?
Válaszokat keresünk, nyugtalanul. A misztikus típus vallásos irányba, az okkult az ezoterikus tudományok irányába indul. Attól függően, hogy a szív vagy a tudat lett érzékeny a magasabb erők hívó hatásaira. Megnyugodhatunk az aktuális féligazságok hintaszékében, békésen bóbiskolva a megérkezettség érzésével és a biztonság takarói alatt, de az ébredés mindig kínos élmény.
A hinta évezredek óta tart… Életek megszámlálhatatlan sora van mögöttünk.
Amikor eljön az ébredezés ideje, akkor már bizonyos, hogy túl vagyunk sok mindenen.
Forrás, kép forrása: harmonet.hu
