Jump to content

Mi a különbség a táltos és a sámán között?

2016. 06. 09. 17:53

A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, a magyar ősvallás főpapja. Tevékenységük egyesítette a papi, orvosi, lélekgyógyász, szertartásvezető, bírói és jós szerepet.

A táltosság nem tanulható, s nem tanítható. Elhívás alapján történik, a sámán és a táltos között az a különbség, hogy táltosnak születik valaki, elrévüléséhez semmiféle szert nem használ, míg a sámánnak ehhez valamilyen tudatmódosító szerre van szüksége. Magyarországon, illetve a magyaroknál soha nem volt sámán, vagy sámánizmus.


Kiből lehetett táltos?

A táltosok általános jellemzői:

  • Már születésekor megkülönböztető jegyeket visel magán: hat ujjal vagy foggal születik, csillag alakú anyajegy van rajta.
  • Különleges képességekkel rendelkeznek: értik az állatok nyelvét, megérzik az emberek gondolatait, prófétálnak, álmot tudnak fejteni, jövőbe látnak, révülés (amikor kapcsolatba kerültek a szellemi világgal) stb.
  • Gyermekként hamar megtanultak beszélni, bölcsességük is korán megmutatkozott. Ugyanakkor nagyon szerények és szegények.
  • A hagyomány szerint tejen éltek 7 éves korukig, mert ez volt az élet vize, a halhatatlanság itala, az égi kapcsolat záloga.
  • A hetes számnak különleges jelentősége volt az életükben, minden hetedik életévükben történt valami fontos dolog velük, ami többnyire elragadtatást jelentett, vagyis ekkor kaptak beavatást.

Ami egy táltos számára nélkülözhetetlen:

  • A táltosok fája, sámánfa, égigérő fa, világfa (tölgyfa, nyírfa). Útként szolgál a felső világba.
  • Táltos kard vagy táltos bot.
  • A táltosló. A hagyomány szerint a táltos és a táltos lova egy időben születtek. Gyakran mindkettejüknek csillagjel volt a homlokukon, s ezért is adtak Csillag nevet a lovaknak.


Forrás: arvisura.van.hu; Kép: Feszty-körkép részlet