Jump to content

4 gyerek, aki azt állította, hogy újjászületett: hátborzongató, amiket meséltek

2018. 05. 25. 10:24

Amikor a gyerekek mesélni kezdtek, nem csoda, hogy megijedtek a szülők.

Sok emlékezetes pillanatot megélnek a szülők, mire a gyerekek felcseperednek, ám olykor ezek nem feltétlenül vicces vagy kedves emlékek. Lehetnek éppen hátborzongatóak is: azok az anyák és apák, akiknek a gyereke egy napon az előző életéről kezdett mesélni, ilyet élhettek át.

Négy emlékező gyerekről olvashatsz a következőkben. Történeteik összecsengnek az elmélettel, hogy kisgyerekkorban még fel-feljöhetnek az előző élet emlékei, melyek lassanként, az idő múlásával elhalványulnak. Ha kellő nyitottsággal nézzük, ők akár a reinkarnáció két lábon járó bizonyítékai is lehetnek.

Csak remélhetjük, hogy a gyerekek nem szenzációhajhász szülők törekvéseinek eredményeként hitték el maguk is, hogy korábbi inkarnációjukra emlékeznek, illetve, hogy lelkükre nem tett terhet az előző életük körüli felhajtás.

Image #0

Ez a fiú Ryan, aki azt állítja, hogy egy ötven éve élt férfi reinkarnációja. A részletekből, melyeket a fiú állítólag felidézett, arra következtettek, hogy egy hollywoodi férfi lehetett, akit Marty Martinnak hívtak. Az 1903-as születésű Marty Martin korábbi hollywoodi mellékszereplő, majd ügynök volt. Ryan még egy fotón is felismerte őt, pedig elvileg nem hallhatott róla korábban. 

Image #2

A kis Christian anyukája szerint már egyévesen is érdeklődést mutatott a baseball iránt, és korán kiderült, van is tehetsége a sporthoz: háromévesen szinte annyit tudott, mint egy nyolcéves. A sokkoló az volt, amikor a fiú egy nap rábökött egy régi New York Yankee-csapatkép egyik játékosára, Lou Gehrigre: ez én vagyok! Ha ez nem lenne elég, egy haragosát is megmutatta a csapatból. Sokan feltételezik, a legendás játékos reinkarnációja lehet. 

Image #4

A kis Edward állandó fájdalmai miatt kivették a manduláját, majd kiderült, ciszta nőtt a torkában. A furcsa fordulat akkor jött, mikor egy napon arról kezdett mesélni anyukájának, miért is fáj a torka. Úgy mesélte, korábban James-nek hívták, és katona volt. Torkán lőtték meg, így halt meg a harcmezőn. Minél többet mesélt előző életéről, cisztája állítólag annál inkább visszahúzódott. 

Image #6

Luke emlékei is hátborzongatóak. Kétévesen kezdett arról mesélni, hogy régen Pamnek hívták. Mikor anyja kérdezgetni kezdte, elmondta, korábban egy fekete nő volt, és számos részletes emléket felidézett chicagói életéről, ahol egyébként sosem járt. Az anya nyomozni kezdett, és kiderítette, hogy 1993-ban volt Chicagóban egy tűzeset, melyben egy Pam Robinson nevű fiatal fekete nő is életét vesztette. Luke az ő reinkarnációja lehet?

 

(Forrás: femina.hu)