Kiderült, hogy nem csak én vagyok ezzel így, az emberek többsége hurcolja a gyerekkori sérüléseit magával egy életen át. De hát mégis: 40 évesen még mindig azon rágódni, hogy megvert a nevelőapám, vagy hogy az anyám semmibe vett, igazán nem kéne már.

Meddig irányíthat az a megfelelési kényszer, amit belém vertek kiskoromban? Meddig harcolok még azért, hogy elfogadjon az anyám? Hívhatjuk életközépi válságnak, de 40 éves fejjel már olyan nevetségesen hangzik, hogy azért választok bántalmazó párkapcsolatot, mert amikor kicsi voltam, ezt láttam az anyámtól, hogy hagyja, hogy szétverjék naponta. Most akkor már tényleg ideje lenne, hogy mindezt elfelejtsem, hiszen már majdnem 30 éves történetek ezek, kinek van erre energiája, hogy rágódjon azon, amit már nyolcvanezerszer megcsócsált?

A környezetemben is azt látom, hogy rengetegen ülnek a saját gyerekkoruk csapdájában. Az egyiknek alkoholista volt az apja, és lelki terrorban nőtt fel, ezen nem bír túllépni. A másiknak a szülei egyfolytában veszekedtek, és most felnőve ugyanolyan párt választott magának, akivel tépik egymást. A harmadikat meg kikészítették az osztálytársai általános iskolában, mert duci volt, és most evészavarral küzd, mert hiába vékony, kövérnek látja magát. Szenvednek a saját állapotuktól, mégsem tudnak szabadulni a gyerekkoruktól. Harminc-negyvenéves emberek, akiknek a lelkében a tízéves gyerek sír a sarokban, mert nem bír zöld ágra vergődni a sok bántással, amit a környezete elkövetett ellene.

Egy gyerekkori trauma áldozatai gyakran évtizedeket töltenek el azzal, hogy elkerüljék a szembesülést a saját sérüléseikkel. Olykor egyenesen tagadják, hogy megtörtént, de van olyan is, hogy magukat okolják érte. Az első lépés mindig a tudatosítás, hogy mi történt, ami traumát jelentett gyerekkorodban.

A gyerekkorból hozott tehetetlenség érzése csinálhat felnőttkorban áldozatot belőled. Így fordulhat elő, hogy a múlt fájdalma alapján hozod meg felnőttként a döntéseidet. De ha eljutsz odáig, hogy felismered a fájdalmat, tudatosítod a traumát, akkor a jelen visszakerül az irányításod alá. Amint elkezded figyelni magad, rájössz, hogy mikor akarnál úgy dönteni, ahogy az ijedt kisgyerek döntene, és mi lenne a felnőtt döntés.

Az elfogadás azt jelenti, hogy úgy döntesz, kezdesz valamit a gyerekkori traumáddal. Választhatod azt, hogy hagyod, hogy irányítsa az életedet, vagy azt, hogy elengeded. Ez nem azt jelenti, hogy az elengedés után eltűnik minden lelki sérülés egy varázsütésre, hanem inkább azt, hogy többé nem engeded, hogy a rossz emlékek és érzések elrabolják tőled a jelenedet.