Jump to content

Sztároktól kapták kedvenc menüiket a vendégek a McDonald’s kijelölt éttermeiben!

2017. 11. 19. 09:13

Huszonharmadik alkalommal került megrendezésre november 18-24 között az Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt segítő adománygyűjtő hét, melynek nyitó napján – mint eddig minden évben - ismert hazai sztárok álltak a McDonald’s pultjai mögé. (X)

A szülőnek és gyermeknek is nagyon fontos, hogy egymás közelében maradhassanak a kicsik betegsége során – ennek érdekében hozták létre a Magyarországon már több mint két évtizede működő Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt.  A McDonald’s éttermekben kihelyezett perselyekbe dobott pénzzel az év minden napján a Ronald Házakat segítik a vendégek. Az adományozási hét alkalmából viszont különös figyelmet kap az Alapítvány: 2017. november 18 és 24. között megvásárolt mekis sült krumplik[1] árából 40 forintot ajánl fel a vállalat.

A szombaton elkezdődött adománygyűjtő hét első napján, a McHappy Day-en hazai sztárok is a pultok mögé álltak, hogy így hívják fel a figyelmet az akcióra és az Alapítvány céljaira.

„Tavaly karácsonykor jártam először a budapesti Ronald Házban, ahol volt szerencsém körülnézni, és mézeskalácsot sütöttem a gyerekekkel – emlékszik vissza Kozma Orsi, az idei McHappy Day egyik jótékony híressége. –  Fantasztikus körülmények között tudnak a beteg gyermekek gyógyulni szeretteik körében. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy támogassuk a Ronald Házakat, hogy még több ilyen létesítmény szülessen.”

Kozma Orsi mellett többek között Singh Viki, Nagy Sanyi, Peller Károly, Dukai Regina, és Azurák Csaba, is segített az adománygyűjtésben, de találkozni lehetett Nagy Adrival és Bugár Annával is. Sokan már nem először vesznek részt az eseményen; Németh Kristóf, Bebe, Csonka András, az Animal Cannibals és az Irigy Hónaljmirigy tagjai, valamint az Operettszínház színészei is már évek óta segítik az Alapítványt.

Az adománygyűjtő hét részleteiről, a résztvevő sztárok teljes névsoráról az alábbi linken találtok több információt: https://ronaldhaz.hu/adomanygyujtes/

 

[1] Az adománygyűjtésben nem vesznek részt az 1+1 és a Párszázas ajánlatokban, illetve a myMeki® applikáció aktuális kuponjaiban szereplő sült burgonyák

(Forrás: Szerkesztőség)