A betegség hurrikánként csap le a békés családi életre: a megszokott napi rutin felborul, az iskola helyett kórházba kell járni minden nap, a matekdolgozat feletti izgalom helyét a fájdalmas kórházi kezelések miatti félelem váltja fel.

A beteg gyereknek gyakran a bezártság érzésével kell szembesülnie: nem csak kortársaival nem találkozhat, de megtapasztalja azt is, hogy milyen, amikor a saját teste köti béklyóba, és azért nem tehet meg dolgokat, mert úgy érzi, nem képes rá. Az életet eluralják a tiltások, hiszen egy súlyosan beteg gyerek számára a világ tele van veszélyekkel: a kórházi kezelések miatt sérülékenyebb és fogékonyabbá válik a fertőzésekre is.

A Bátor Táborban töltött egy hét azonban épp azt bizonyítja be ezeknek a gyerekeknek, hogy bármire képesek, és nincs olyan akadály, amit ne tudnának legyőzni. Egy hét erejéig újra felszabadultan játszhatnak, nevethetnek, szórakozhatnak sorstársaikkal. Olyan kihívásokkal néznek szembe, amelyek egy egészséges ember számára is nehézséget jelenthetnek: megmásszák a 9 méteres magaskötél-pályát, háttal ülik meg a lovat, és önfeledten táncolnak, énekelnek. Mindezek hatására pedig újra azt érzik, övék a világ. A sikerélmények meggyőzik őket arról, hogy nincs lehetetlen számukra: erősebbek, mint gondolták, bátrabbak, mint azt valaha hinni merték volna.

A tábor egyik csodája, hogy a táborozók ezt az érzést magukkal viszik a mindennapokba is. A Yale Egyetemmel közösen végzett kutatás kimutatta, hogy a Bátor Táborban töltött idő után a gyerekek újult erővel vágnak neki gyógyuláshoz vezető útnak, könnyebben néznek szembe a betegség adta nehézségekkel, és szívesebben, bátrabban barátkoznak.

Erről számol be Peti is, aki 15 évesen vett részt a táborban, és így fogalmazta meg a változást, amin az egy hét alatt keresztülment: „A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe bedobják a gyereket betegen, fáradtan, és egy sokkal vidámabb, egészségesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki.”