A mindössze 21 kilométer hosszú és 14 kilométer széles szigeten közel ezer darab, óriási méretű, kőből faragott fej várta a partoknál kikötő hajókat, és azóta sem sikerült maradéktalanul megfejteni a szobrok titkát. Kik készítették őket, és milyen céllal? Hogyan voltak képesek a sziget egyik végéből a másikig szállítani ekkora kőtömböket, amik között nyolcvan tonnásak is akadnak?

Az egyik legnagyobb rejtély az, hova tűntek a szigetlakók, és miért maradt olyan hirtelen félbe a szobor-projekt. Számos elmélet kering ezzel kapcsolatban, erős vonalat képvisel a földön kívüliek jelenlétét feltételező teória. A széles körben elfogadott történet szerint polinéz tengeri utazók népesítették be a szigetet, akik több ezer kilométert utaztak kis hajóikban. A csillagok, az óceán ritmusa, az égbolt és a Nap színe, a felhők alakja, a szélmozgások, és a madarak repülésének iránya segítette őket, hogy szárazföldet, és ott élelmet találjanak. A polinézek először i.sz. 400-ban érkeztek Rapa Nui-ra – a köldök elnevezés a hasra és az élelemre utal -, azonban elmenni már nem tudtak, így ottragadtak, és benépesítették a szigetet. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, két faj is lakta a szigetet, az egyiknek hosszú füle volt, a másiknak rövid. A rövid fülűek, akik korábban érkeztek, voltak a munkások, talán leigázottak. A második hullámban érkeztek a hosszú fülű emberek, a szobrok is őket ábrázolják. Idővel a rövid fülűek fellázadtak, és megölték az összes hosszú fülűt.