Jump to content

9 agyú állat

2019. 12. 23. 04:49

Egy a fejében van, de hol a másik nyolc agy?

Egy lény 9 aggyal? Mintha valamiféle sci-fi-film szereplőjéről lenne szó. Pedig ilyen lény valóban létezik, nem csupán hollywoodi fantáziaszülemény.

A dolog különösen érdekes, hiszen nekünk is, mint intelligens, gondolkodó emberi lényeknek, csupán egy agyunk van. Hogyan lehet egy állatnak nyolccal több?A kilenc agy költői túlzás, mert az állat esetében - eltekintve a fejében lévő egy agytól - a másik nyolc esetében nem a szó szoros értelmében vett agyra kell gondolni. A többi nyolc ugyanis inkább nevezhető külön idegi struktúrának.

Az idegi struktúrák egyenként 50 millió idegsejtből tevődnek össze, funkciójuk pedig mindössze a külvilág érzékelése és reflexszerű mozdulatok indítása. Ezen felül egyéb funkciót, ami az agyhoz köthető, nem töltenek be. Nem gondolkodnak, nem döntenek, és nem is rendelkeznek memóriával.

Attól tehát, hogy a polip 1+8 központban dolgoz fel információkat, nem lesz okosabb, inkább csak ügyesebb. Intelligenciáját csak áttételesen növeli másik 8 "agya". Ezek ugyanis sok terhet és feladatot levesznek a polip fejében elhelyezkedő agyáról, így annak a kapacitása felszabadul, és éberebb, óvatosabb préda, pontosabb, sikeresebb vadász lehet.

Szintén a fentiekkel magyarázható a horrorfilmbe illő jelenség, hogy a polip levágott karjai még órákon át működőképesek, és reagálnak a külső ingerekre. Ez is a bennük lévő idegi struktúrának köszönhető. Ha a központi aggyal meg is szűnt az összeköttetésük, a karok önálló idegi struktúrái még működnek, és információkat dolgoznak fel.

Érdekes elképzelni, milyen lenne, ha mi, emberek is külön-külön gondolkodó végtagokkal rendelkeznénk. Vajon a lábunk anélkül vinne minket a munkahelyig, hogy figyelnénk az utat? Akárhogy is, az öt aggyal rendelkező ember fantáziaképe újabb film alapjául szolgálhatna.

 

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)